"Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara

A "Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara az 1940-es években
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Már a század elején igény merült fel olyan otthon létrehozására, ahol  bányászoknak alkalma lehet az önművelésre, baráti beszélgetésre. Az első tervezgetések néhány évig elhúzódtak, azonban a tervezgetések stádiumában megrekedtek. Időközben 60-70 főnyi bányász-csapat, egyesület hiányában - hogy mégis összetartozásuknak külső jelét adhassák - zászló megvételére gyűjtést indított, sikerrel. 1900. Kisasszony napján Domján Károly plébános felszentelte a bányászlobogót. Néhány év múlva, 1906. február 24-én Jusztin Antal kezdeményezésére olvasókör alakítása céljából gyűlést hívtak össze, ahol Winkler Márton r.k. kántortanító felolvasta a létesítendő egyesület alapszabálytervezetét, melyet a közgyűlés észrevétel nélkül elfogadott. 1906. november 21-én az első tisztikar megválasztása után jóváhagyásra felterjesztették a belügyminiszterhez, aki azt 1907. március 16-án jóváhagyta.

Az "Jó szerencsét!" Olvasókör saját helyiségben indult, melyet a bánya vásárolt. Földszintes, három helyiségből álló épület volt (hozzá kerthelyiség is tartozott), s a mai Művelődési Központ mögötti területen állt. Hamarosan viruló egyesületi élet indult, ahol alkalom nyílt baráti, munkatársi beszélgetésekre, s műsoros esteket is rendeztek. Csekély számú könyvtárral is rendelkezett.

A bányában dolgozók növekvő létszámával az Olvasókör tagjainak létszáma is növekedett, s az épület kezdett kicsinek bizonyulni.  1925-ben a közelben levő emeletes épületet vásárolták meg a bányatárspénztár nyugbérágazatának tőkéjével. Az emeletes épületben helyezkedett el a könyvtár, a fúvószenekar próbaterme, a hangszerek raktározó helye, a nagyobbik szobában gyűlések, beszélgetések zajlottak. A földszinten volt egy kisebb szoba, melyet szűkebb körű beszélgetésekre vagy próbahelyiségnek használtak. Az udvar elülső részén fedett kuglizó pálya állt.

Néhány év múlva ez az épület is kicsinek bizonyult, mivel itt sem volt olyan helyiség, ahol színielőadásokat, bálokat tarthattak volna. A nagyterem hozzáépítését a helyi bányászok összefogása tette lehetővé, akik egyéves kamatmentes kölcsönt jegyzetek, így az Olvasókör már az új teremben ünnepelhette 25 éves jubileumát 1931. december 4-én. A bányászok határtalan lelkesedésével és áldozatkészségével megépített nagyterem Várpalota lakosságát hozzájuttatta nagyobb ünnepségek, hangversenyek, színielőadások fedél alatt tartásához. Az említett nagyterem azonban nemcsak vígságok színhelye volt, hanem a bányászok ravatalozó helyiségéül is szolgált. Innen kísérték utolsó útjára halottaikat a palotai bányászok a fúvószenekar hangjai mellett.

A "Jó szerencsét!" Olvasókörhöz kötődik a bányászok 1928-ban alakult vonószenekara és az 1929-ben alakult fúvószenekarának működése.

Az Olvasókörnek nemcsak zenekara, hanem énekkara is volt, mely 1928-ban alakult és Bányász Énekkar néven szerepelt. Önállóan ritkán léptek fel, leginkább helyi szerepelésekre vállalkoztak. Versenyeken az Egyesített Várpalotai Kórus néven szerepeltek. Megalakulásukkor Varga Béla r.k. káplán volt az elnöke, karnagya pedig Benkő Béla és Madarász András felváltva. 1935-1941 között Vass Gyula, Fodor Ödön, Horváth Géza és Márton József váltották egymást a karvezetésben. 

(Pacsuné Fodor Sára: Kulturális élet a két világháború között Várpalotán (Várpalota, 1994.) című helytörténeti kiadvány alapján)