2011. június 9., csütörtök

"Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara

A "Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara az 1930-as években
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)
"Jó szerencsét!" Olvasókörünk is - bár negyedszázados fennállását ünnepeljük ma - még a múlt századból való. A kilencvenes évek elején, az akkori bányamunkásság maroknyi csapatában történtek kísérletek egy olyan egyesület létesítésére, mely tagjai részére biztosítson - írásban őrzött óhajuk szerint - "egy olyan tisztességes helyet, ahol azoknak alkalmuk legyen az önművelődésre". Az első tervezgetések, melyek néhány évig húzódtak el és melyek az önsegélyezést is célozták, a kezdeményezés, az akarások stádiumában megrekedtek. Hogy az eszmeért égő lelkesedést a szűk anyagiak tartották-e rabláncon, vagy pedig az érzések és tervek valóra váltására nem akadt az akkori időben gondolkodó, segítő, szervező vezető, azt ma már nehéz volna eldönteni.

A 60-70 főnyi bányász-csapat, hogy összetartozásuknak egyesületi hiányában kifelé mégis tanújelét adhassák, id. Jusztin Antal kezdeményezésére, zászló megvételére gyűjtést indított. (...) 1900. Kisasszony napján (szeptember 8) 70 bányász - köztük 36 egyenruhás - büszke boldogsággal haladt ragyogó, szalagos, virágos zászlója alatt a templomba, ahol ünnepélyes szentmise keretében Domján Károly plébános felszentelte a bányász-lobogót. A zászlóanyai tisztet gróf Zichy Miklósné született Ludwigstorff Fanny bárónő vállalta, s általa a zászlóra kötött és nevét viselő fehér selyemszalagot a Kör ereklyeként őrzi. Azóta a zászlószentelés évfordulójának megünneplése tradícióvá emelkedett, s zászlójukkal az élükön a bányászok Kisasszony napján évről-évre felvonulnak a szentmisére.

Jusztin Antal e sikerén felbuzdulva most már az Olvasókör megalakítását tűzte ki céljául. Ismét néhány esztendő telt el, míg fáradozásai első komoly eredményeként 1906. február 24-én összehívhatta a "Jó szerencsét!" Olvasókör alakuló közgyűlését, melynek első szónoka Winkler Márton rk. kántortanító felolvasta a létesítendő Egyesület alapszabálytervezetét. (...) A tervezetet a közgyűlés "észrevétel nélkül" elfogadta, majd 1906. november 21-én az első tisztikar megválasztása után jóváhagyásra felterjesztette a belügyminiszterhez, aki azt 1907. március hó 16-án 19442-907-V. a. szám alatt jóváhagyta. (...)

Bár a megalakulást követő esztendőkre - Jusztin Antal elnöklése idején - a béke aranyos derűje ragyog, az ifjú olvasókör fejlődésére a bánya akkoriban gyakran változó viszonyai rányomják bélyegüket. Az állandó és biztos munkaalkalom mégis lehetővé teszi az aránylag nyugodt, kedvező fejlődésmenetet. Ebben az időben az egyesületi élet viruló, a kis könyvtár forgalma élénk, a tagok naponta összejönnek, jótékony célú előadásokat rendeznek; a kör kelégíti a tagok kulturális igényeit.

A világháború szomorú korszakában a figyelem elterelődik az egyéni életről, a kis egyesületek működéséről, az aggódó lélek az ország sorsáért, jövőjéért remeg. A körtagok legnagyobb része itthon, nehéz széntermelő munkájával szolgálja Hazáját, katonás fegyelemben, pontossággal.

Ebben az időszakban Steinhauer József, majd Unferdorben János elnököltek.

A háborút követő években - bár ez az időszak nem kedvezőtlen a hazai szénbányászatra, és bár az olvasókör mindig szoros kontaktusban maradt tagjai kenyéradó gazdájával - az Egyesület mégsem tudta magát megóvni a bekövetkező általános gazdasági válságtól, mely 1925-ben, az ipari pangás mindent megbénító idejében, szinte katasztrofálissá vált.

A kör anyagi alapjai megrendültek, szegényen és látogatatlanul, szinte már csak mint a múlt emléke állt tagjai gondolatvilágában. Régi szép zászlója maradt meg csak, a hajdani összetartás és bensőbb, emelkedettebb életforma utáni vágy kimagasló szimbólumaként. 1928-ban, a teljes pangás szomorú időszaka után, a tagok már-már kimondták az Egyesület feloszlatását, csupán a régi és az akkori vezetőség néhány tagja, köztük az elnök: Zima János, különösen Korompay Lajos bányaigazgató, a Kör védnöke - akinek, mint az alapszabályok mondják "kegyes gyámolításán alapszik a Kör" - bíztatására őrizték meg reményüket egy elkövetkezhető szebb és jobb jövőbe.

Ez meg is érkezett. 1929 tavaszán Blazsek Károly bányaüzemvezető vette át az elnökséget. Straka János társelnök közreműködésével átszervezte a kör üzletvezetését, melynek pontos intézése meghozta gyümölcsét. Az 1929-i küszöbön álló összeomlás: a kimerült hitel, a sok adósság, a zilált testületi élet rövid néhány hónap alatt virágzó fellendüléssé varázsolódott. Az adósságok csakhamar kiegyenlítést nyertek, a leltári felszerelés bővült, a könyvtár értékes munkákkal gazdagodott.

1929-től napjainkig a legszebb eredmények sorozata kíséri a kör vezetőségét, mely az anyagi ügyek sikeres rendezése után kulturális és jótékonysági program keresztülvitelét tűzte ki céljául.

A kör anyagi támogatásával hozzájárult a Zeneegyesület fejlesztéséhez, melynek alapját Bagó Ferenc bányamérnök a legszerényebb eszközökkel bár, de nagy lelkesedéssel vetette meg. A két zenekar ambiciózus működése a legszebb reményekkel kecsegtet. A zenekar felszerelésére a munkások saját filléreikből mintegy 3 000 pengőt áldoztak.

Az egyesület több súlyos betegnek készpénz- és természetbeni adományokkal sietett segítségére, de mint legszebb kivirágzását említhetjük fel a Bányászasszonyok Missziós Egyesületének megalakítását. (...)

Az Egyesület valamennyi tagjának büszkesége a hatalmas díszterem, amely a mai napra készült el, és amelynek építési költségeit (17 000 pengő) a kibocsátott kölcsönjegyzési íveken 24 óra alatt jegyzeték le a tagok, ezzel is tanújelét adva a kör iránti szeretetüknek, gondjaik közepette is készséggel sietve annak felvirágoztatására.

(Faller Jenő: Az Unió Bányászati és Ipari Rt. várpalotai szénbányászatának ismertetése. Várpalota, 1931. 34-37. p.) (részletek) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése